Ott tartottam, hogy a test nem csak biológiai rendszer, hanem informatikai is, a gondolatok és érzelmek bizony mérhető hatással vannak a testünkre. Ennek egyik példájára saját esetet ígértem.
Az úgy volt, hogy 2018. február 13-án elszakadt a bal lábamban az Achilles-ín. Teljesen, nem csak részlegesen. Ennek az ínsérülésnek a gyógyulása igen lassú, kb. 4 hónapra tehető, mire mankó nélkül képes járni az ember, ha minden jól megy. Teljes felépülés 6-8 hónap. A tények röviden: február 13-án elszakadtam, aznap meg is műtöttek. Május első hetében, tehát a tavaszi szünet utáni héten már munkába álltam. Mankó nélkül. Ki lehet számolni, napra pontosan nem tudnám megmondani, de 2 és fél hónapról van szó. Az első óvatos kocogásom a gyerekekkel a tanév utolsó hetében volt, tehát június közepén. 4 hónappal a műtét után. Úgy, hogy ebből 6 hétig gipszben voltam. Mindezt 41 évesen, amikor az ember már “tudvalevőleg” lassabban gyógyul.
A műtét utáni másnapon, mikor hazaengedtek (már ez is meglepő volt), felmankóztam a 3. emeletre, letettem magam az ágyra, néztem a begipszelt lábam és arra gondoltam: ennek így nem sok értelme van. Várni tehetetlenül, majd lesz valami… úgy döntöttem, mérlegre teszem az eddigi “tudásom”. Veszíteni valóm nem volt. Huszonéve tanulmányoztam az egészségfejlesztés lehetséges útjait, eljött a gyakorlati teszt ideje.
Tudtam, hogy első körön a keringéssel kell foglalkoznom. Ebben Zalán is megerősített, mert addigra ellopta a mankómat és a szobában keringett vele 🙂 Tehát, mivel időmből és pozíciómból (a kanapén ültem, felpockolt lábbal) futotta, elkezdtem komolyabban gyakorolni a csökkentett légzést. Ami már önmagában is fokozza a keringést, ezt most nem írom le újból, miért/hogyan. Azután felhívtam az egyik cimborám, hogy ugyan hozza már fel nekem a harmadikra a 14 kg-os kettlebellem. Erika szerintem morci lett volna, ha őt kérem erre. Az igaz, hogy állni még bajos volt, de ülve kiválóan tudtam edzeni. A hagyományos szemlélettel ellentétben – jajj, most pihenni kell – én fokozott aktivitásba kezdtem. Ennek a keringésfokozáson kívül volt még egy haszna: a testemnek ezt az üzenetet küldtem:
Figyelem, figyelem! Az élet nem áll meg! Nincs tunyaság, nincs leépülés!
A másik kulcsfontosságú tényező a gondolati támogatás volt. Mikor épp nem edzettem, ültem a kanapén és behunyt szemmel elképzeltem, hogy bal lábbal rúgom a boxzsákot. Ezt elég könnyű volt elképzelnem, be volt huzalozva az idegrendszerbe a mozdulat. Csak ültem, mozdulatlanul, behunyt szemmel, belül meg láttam, hogy megy a láb csapódik BUMM, BUMM, BUMM, BUMM, ismertem az érzést, a hangot hozzá. Rövid idő után elkezdett ténylegesen jelentkezni az érzés a lábamban. Ez olyannyira tudományos, hogy élsportban, versenysportban létező edzésmódszer. Ha elég koncentrált a gondolat, az agy nem tud különbséget tenni, hogy ez most valóság vagy nem. Az axonokon, az idegsejtek nyúlványain végigfut az elektromos jel. Pont erre volt szükségem, hogy épek, frissek maradjanak az idegpályák. Nem telt úgy el nap, hogy ezt ne gyakoroljam.
6 hét múlva a gipszlevétel után mankó nélkül hagytam el a kórházat. Elég rosszul nézett ki a járásom, húztam a lábam, bicegtem. De saját lábon jöttem ki.
Mondta a doktornő, hogy miket nem lehet még csinálnom, illetve mi lesz az utolsó dolog, amit majd egyszer csinálhatok. A guggolás. Legalább tudtam, mit fogok gyakorolni 🙂 Gyógytornára jártam kötelező jelleggel, sokat, nagyon sokat segített. Főleg úgy, hogy az ott tanult gyakorlatsorokat én napjában többször is végeztem. Ami még fontosabb, gondolatban most a guggolást csináltam, egyszerűen “láttam”, éreztem. LE, FEL, LE, FEL… rengeteget nyújtottam a műtött lábam, ezt nem kifejezetten mondták.
Talán 3 hét múlva volt az első kontroll. Addigra a járásom stabilizálódott. Szinte észrevehetetlenül kissé a belső talpélekre támasztottam, de ezt is csak a gyógytornász látta (szerencsére). Szóval lazán besétáltam. Kérdezte a doktornő, hogy van? Erre szó nélkül elkezdtem neki guggolásokat csinálni, telitalpon. Elkerekedett a szeme, szerintem sokkot kapott, hogy ott esem össze, majd mikor tíznél jártam így szólt:
Maga menjen innen! Meggyógyult. Ilyet még nem láttam. Hogy csinálta? Csaltam- feleltem mosolyogva. Jó fej volt, azt mondta, akkor ez egy jó csalás.
Ez a sztori nem az önfényezésről szól. Egyszerűen csak arról, ha megtanuljuk magasabb fokozatra kapcsolni a szervezetünk, ilyen eredményeket produkál. Mindenkinél. Ebből a folyamatból nem lehet kihagyni a gondolatok és érzelmek stimuláló hatását sem. Ennél sokkal durvább, orvosilag dokumentált gyógyulási eredmények is léteznek, s bár alapvetően ez nem egy gyógyulásokkal foglalkozó blog, bizonyos szempontból foglalkoznunk kell vele, hogy megérthessük, milyen potenciál van az elménkben. Mert mint említettem, a testaurációt nem tudjuk megoldani pusztán fizikai ráhatásokkal.
Szemlér Ákos - Testaurator 